Hát igen... még mindig a parton fekszem... fő a változatosság. Persze, az idő már jócskán eltelt, talán a második napja élvezhetem a karib tenger csodás tengerének nyaldosását a lábamot.... Lassan már kezd idegesíteni...

Ahogy a szél már ezredszerre belekap a hajamba, lassan megérik bennem a gondolat... fel kellene kellnem, és körbe nézni a szigeten. Eddig gondolatban eljutottam már párszor... de cselekedet terén nem nagyon...

De, most volt egy hatalmas érvem, ami erőnek erejével hatott rám. Igen, megint egy, a filmekből hiányzó jelenség: nem volt mit ennem. Ami, nem lenne gond, ha közben nem marná a torkomat a gyomorsavam. Ez, sokat segítene...

Lassan fölkeltem, ami nem lehetett épp hatásos bemutatkozás, de... ez eddig sem ment, ezután sem akarom erőltetni. Igaz, hogy háromszor estem össze, de azért sikerült két lábra állnom... Majd, gyorsan váltottam a négykézlábra, mondván úgy stabilabb...

Lassan elindultam az első fa felé, amit megláttam. Közben 3 teknős lehagyott, egy meg szabálytalanul elém vágott. Mondhatom, ők sem hallottak még a kresszről...

Mivel időm volt, ezért kellően eltudtam gondolkozni, mit egyek. Tekintve a teknősöket nem igazán tudtam utolérni,már akkor sem amikor mellettük haladtam, így kénytelen voltam belátni, hogy utánuk se lennék szerencsésebb. Tehát,maradt, hogy lassabbat keressek. Mondjuk, valami növényt...

Hát, a filmekben megszokott kókuszpálma nem nagyon jött be, tekintve valami szép hatalmas izé felé haladtam, ami nem igazán akart emlékeztetni a filmbeli kókuszfákra. Most őszintén, ez inkább nézett ki hazai tölgynek, mint valami trópusi növénynek...Mondjuk, ebben lehet, sokat segített, hogy nem épp hawai mellett kempingeztem...

Esküszöm, legközelebb valami jobb szigetet választok ahol földet érhetek. Például pár szigettel északabbra láttam egy kisbolt szerűséget a parton... Lehet, átúszok oda inkább, ahelyett, hogy élelmet keresek itt. Végülis, 3 napja láttuk, mielőtt a hajó megfeneklett volna, csak nem lehet túl messze...

Ahogy elértem végre célomat, kezdtem reménykedni. Valami furcsa gólyó pihent a fától pár méterre. Gondoltam, csak kókusz lesz, végülis, én is atlanti óceán közepén vagyok... És, szerencsém is volt, 2 napja végre... Persze, üröm az örömben, hogy a kókuszdiót fel kell törni... Eszközök és a parton sétáló szikál nélkül nem egy könnyű mutatvány...

A művelet során segítségemre volt pár fa gyökere, amik sajnos puhábbak voltak a kókusznál, és egy két fatörzs, amik gyorsabban koptak, mint reméltem. Végül győzelem aratta a majd félnapos harcot. Igaz, hogy a leve eljfolyt, a körmöm szétrepedt, amíg a húsát kikapartam, de legalább ettem valamit. Valamit, ami tudtommal nem mérgező...

Dolgom végezve nekidőltem a fának, és átadtam magam a jól megszokott pihenésnek. Bár, ebben segítségemre volt, hogy a karjaimból, és lábamból vér szivárgott, de... ezzel valahogy nem akartam törödni, még...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.