A fejlődés útján

Egyszer mindennek eljön az ideje, ez tény. Most például annak jött el, hogy civilizáltabbá változtassam szerény kis világom. Vagy, legalábbis megpróbáljam.Első lépésként, arra gondoltam, ideje lenne valami tetőt varázsolnom a fejem fölé.
  Igaz, ebben a döntésemben sokat segített az, hogy a mai ébresztőm is hangulatosra sikerült, reggeli zuhanyzással. Tekintve egy lakatlan szigeten nem sok zuhany csap akad, így kénytelen voltam beírni azzal, amit itt esőnek lehet nevezni...
  Vagyis egy olyan vízfüggönnyel, amitől fél méterre se nagyon láttam el, s ha szerettem is volna, akkor sem tudtam volna félrehúzódni előle a fák közé, ugyanis azok sem álltak nagyon útját a hatalmas esőcseppeknek.
  Persze, tartok tőle, csak én reagállam túl, mivel Ed kényelmesen elpihent az egyik fa kilógó gyökere alá bújva, s kedvesen rám nézett, mintegy kaján mosollyal tudatva: Megszívtad...
  Persze lehet, nem erre gondolt, még nem beszélgettünk erről a témáról, meg, amúgy sem szoktuk túlzásba vinni. Legalábbis azt a részét, amikor ő válaszol nekem, maximum csak morogni szokott, vagy lökdösni.
  Persze, így is elég kifejező tud lenni, ez már letagadhatatlan....
  Mint minden csodának, a reggeli zuhanyomnak is vége szakadt előbb-útóbb.Bár dél körül még azon filóztam, hogy vajon a fa, mely alá telepedtem némi védelem reményében, perverz módon élvezi-e rám önteni időnként a leveleken megtapadt esőcseppeket, vagy csak a szerencse kegyeltje lettem megint. De végül bekövetkezett a csoda, így a csillagfény kíséretében, korgó gyomorral állhattam neki legújjabb tervem megvalósításának, míg társam, Ed, szép csendesen eltűnt, s magamra hagyott a levelek és ágak tördelésével.
  Mondjuk, nehezen tudtam volna elképzelni, hogy nyújtott volna segítséget, de azért valljuk be, semmi sem lehetetlen...
  Miután elkészültem a nyers anyagok előkészítésével, vagyis a levelek, és ágak bankkártyával történő vagdosásával, s már a nap is felkelőben volt, rájöttem nagyszerű tervem első hibájára: Nem tudtam elképzelni, ebből miként is lesz valami tető féle.
  Miután sikerült végül kitalálnom, az ágak összefűzéséből, és az ezek közé préselt levelekből álló bonyolult technikám, s már-már rutinosan vagdostam harmadszorra az ágakat és leveleket, konstatáltam a terv második hibáját is: Az még rendben, hogy van tető, de sajnos alá is kell valamit rakni, különben nehezen lebeg magától...
  Végső megoldásomig nem jutottam el, mivel viszatért Ed, a változatosság kedvért egy darab teknőssel, és bután nézett rám, mit is alkottam. Percekig csak meredtünk egymásra, mintha ebben a nézésbe minden párbeszédünk bele lett volna sűrítve, míg végül feladtuk: Ő nem értett engem, én meg őt. Így nehéz azért szemkontaktussal csevegni, valljuk be...
  Lassan, nekiálltam a már egynapja magára várató feladatomnak: tüzet csiholni. Mondhatni rutinosan kezeltem a dolgot, alig két óra alatt elértem, hogy apró lángocskák öleljék körbe a fa ágaimat, s nyugodalmas percek alatt ki is oltsa őket egy nagyobb vízcsepp.
  Hát igen, a faágak, amiket sikerült eltörnöm, csak megszáradni nem akartak az eltelt éjszaka alatt, így, további 3 kísérlet kellett ahhoz, hogy legyen némi tüzem.
  Miután már-már a parázs is kezdett kialakulni a kis falnélküli házikemencémbe, elhelyeztem a teknőst, hogy kényelmesen átfőljön.
  Miután eddig eljutottam, visszatértem az előbbi problémámhoz: Névlegesen a tartó szerkezet nélkül tetőmhöz. Rövid idő alatt rájöttem, hogy az általam talált ágak kevesek lesznek az alkotásom megtartásához a levegőben, így kiegyeztem velük abban, csak a felét tartsák meg a súlynak, a többit megteszi majd a tető másik fele...
  Eddigre éreztem elkészültnek a kis teknősőm, amiről kiderült, hogy nem is égett oda, csak teljesen nyers maradt. Egyszóval elmondhatom, megtaláltam a másik végletet a teknős sült alkotásban, most már csak az arany középutat kell fellelnem, s sikeres is lehetek a receptemmel.
  Az elfogyasztott reggeli után neki láttam, hogy belakjam a frissen kreált alkotásom, s aludjak végre egy kellemeset, bár eleinte ezeket a törekvéseimet megzavarta Ed, mivel egyből beköltözött a kis sátorba, számomra helyet sem hagyva. Így utólag be kellett látnom, kissé alulméreteztem a fedőmet, főleg, hogy én is csak úgy fértem volna alá, ha vagy a lábaim, vagy a többi testrészem lóg ki belőle....
  De legalább Ednek kényelmes volt. Miután feladtam a küzdelmemet a kutyával, végül elfeküdtem, fejemet ráhajtva, mintegy párnaként használva őt, s napellenzőként a tetőt, s mély álomba merültem, mondván, ez egy dolgos másfél nap volt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.